Ugrás a tartalomhoz

Hámori Ildikó

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hámori Ildikó
Született1947. január 26. (77 éves)[1][2][3]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaSzinetár Miklós
GyermekeiSzinetár Dóra
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1971)
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Aktív évek1960–

A Wikimédia Commons tartalmaz Hámori Ildikó témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Hámori Ildikó (Budapest, 1947. január 26. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának képviselője.

Életpályája

[szerkesztés]

Már kislánykorában is színésznő szeretett volna lenni, de számára a család az első. Egy iskolai válogatás következtében 13 évesen már tévéfilmben játszott,[4] így ezután, 1960-tól a Magyar Televízió gyermekszereplője lett. 1964-ben érettségizett a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Ez után egy évig lakberendezőként dolgozott.

Mielőtt felvették a főiskolára, 1966–67-ben tagja volt, az akkor alakuló, híressé vált, Bodnár Sándor vezette Nemzeti Színház stúdiójának. Ekkor lépett először a Nemzeti színpadára, amikor Az ember tragédiája Major Tamás rendezte előadásával megnyílt Nemzeti Színházként a Hevesi Sándor téri épület.

1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András és Gáti József osztályában. 1971–1980 között a Thália Színházhoz szerződött, ahol főiskolai gyakorlatát is végezte. 1980–1983 között a Népszínházban lépett fel. 1983-tól a Nemzeti Színház, majd 2000-től, az átnevezés után a Pesti Magyar Színház társulatának művésznője 2022-ig.[5]

Játszott továbbá a Szegedi Szabadtéri Játékokon is. Tagja az Éjszakai Színháznak[* 1]. 2000-től[7] az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának tagja és képviselője.

Színházi szerepei mellett számos játék-, és tévéfilmben látható, illetve szinkronszínészként hallható is.

Férje Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, a Magyar Állami Operaház volt igazgatója, akivel 1973-ban kötött házasságot. Lánya Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, az Operettszínház tagja.

Színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Ortutay–Kazimir: Kalevala...
  • Csurka István: Ki lesz a bálanya?... A lány
  • Frisch: Játék az életrajzzal...
  • Szép Ernő: Vőlegény... Duci
  • Ránki György: Egy szerelem három éjszakája... Csilla; Melitta
  • Shaffer: Ki után megy a nő?... Doreen
  • Sullivan: Házasságszédelgő... Nyoszolyólány
  • John Milton: Elveszett paradicsom... Bűn
  • Bertolt Brecht: Koldusopera... Polly Peacock
  • Weöres Sándor: Holdbéli csónakos... Pávaszem
  • Molière: Scapin furfangjai... Zerbinette
  • Molière: Amphitryon... Az Éj
  • Kazimir–Jánosy: Ramajana... Máricsa
  • Kazimir–Kristóf: Bartókiána...
  • Csurka István: Szék, ágy, szauna... Éva
  • Brecht: Rettegés és ínség a harmadik birodalomban...
  • Hubay Miklós: Tüzet viszek... Éva
  • Fekete Sándor: Akar-e ön író lenni? Avagy tanuljunk könnyen, gyorsan érvényesülni... Fiatal írónő
  • Kazimir–Weöres: Karagőz... Pánci-Mánci
  • Hubay Miklós: Isten füle... Laura
  • Denis Diderot: Fecsegő ékszerek... Fatme
  • Lengyel József: Levelek Arisztofanészhoz... Feleség
  • Galsai Pongrác: Egy hipochonder emlékiratai... A szerző felesége
  • László–Bencsik Sándor: Történelem alulnézetben... TMK-s
  • Rákos–Kazimir: Agyagtáblák üzenete... Ereskigal
  • Solohov: Emberi sors... Darja
  • László–Bencsik Sándor: Anyaföld... Márta
  • Hernádi Gyula: Szép magyar tragédia... Mária
  • Garai Gábor: Orfeusz átváltozásai... Első asszony
  • H. Barta Lajos: Nemzetközi gyors... Orosz asszony
  • Czakó Gábor: Gang... Zsuzsu
  • Gobby Fehér Gyula: A budaiak szabadsága... Mártonné
  • Graham Greene: Komédiások... Martha Pineda
  • Szophoklész: Antigoné... Antigoné
  • Romhányi József: Eszterházi rögtönzés...
  • Domenico Cimarosa: Il maestro di capella...
  • Priestley: Veszélyes forduló... Freda
  • Katajev: Bolond vasárnap... Heléna Dundina
  • Scribe: Egy pohár víz... A királynő
  • Balogh–Kerényi: Csíksomlyói passió... Mária
  • Eduardo De Filippo: Ezek a kísértetek!... Armida
  • Cormon–D’Ennery: A két árva... Marianne
  • Illyés Gyula: Tiszták... Corba
  • Whiting: Az ördögök... Angyali Johanna nővér
  • Babits Mihály: Laodomeia... Laodomeia
  • Szophoklész: Magyar Electra... Clytemnestra királyné asszony
  • Kaló Flórián: Négyen éjfélkor... Olga
  • Páskándi Géza: A szélmalom lakói... Piroska
  • Molière: Tartuffe... Dorine
  • Euripidész: Trójai nők... Trójai nő
  • Shakespeare: V. Henrik... Sürge Nelli; Alice
  • Eliot: Koktél hatkor... Lavinia Chamberlayne
  • Schönberg: A nyomorultak... Mme. Thénardier[m 1]
  • Arthur Miller: Játék az időért... Fania Fénelon
  • Galgóczi–Böhm: Vidravas... Emma asszony
  • Barta Lajos: Szerelem... Nelly
  • Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig... Doroghyné
  • Bereményi Géza: Légköbméter... Siposné
  • Határ Győző: Elefántcsorda... Lola
  • Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem... Charlotte
  • Szép Ernő: Kávécsarnok... Fanny
  • Waterhouse–Hall: Hazudós Billy... Alice
  • Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon avagy Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten... Vinczéné
  • Móricz Zsigmond: Úri muri... Rhédey Eszter
  • Calderón de la Barca: Az állhatatos herceg...
  • Lengyel–Meehan–Graham: Lenni vagy nem lenni... Maria Tura
  • Levay: Elisabeth... Zsófia főhercegnő
  • Jókai Mór: A kőszívű ember fiai... Baradlayné
  • Szabó Magda: Régimódi történet... Rickl Mária
  • Márai Sándor: Kaland
  • Misima: Sade márkiné... Simiane báróné
  • Tusvik: Kétágyas szoba... Maggi
  • Harwood: Az öltöztető... A művésznő
  • Racine: Phaedra... Phaedra
  • Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az orr... Pelageja Grigorjevna; Pottocsina törzstisztné
  • Vaszary Gábor: Bubus... Jolán
  • Shakespeare: A windsori víg nők... Page-né
  • Thuróczy Katalin: Kerített város... Orsolya
  • Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei... Valerie von Kant
  • Somerset Maugham: Szerelmi körutazás... Lady Catherine (Kitty) Champion-Cheney
  • Wilder: Szent Lajos király hídja... Apácafőnökasszony
  • Edward Albee: Kényes egyensúly... Edna
  • Gogol: Háztűznéző... Fjokla Ivanovna
  • Molnár Ferenc: Liliom... Hollunderné
  • Márai Sándor: Fizess nevetve!...
  • Fellini–Flaiano–Pinelli: Cabiria éjszakái... Öreg kurva
  • Maros András: Gyanús mozgások... Teri
  • Federico García Lorca, Veress Miklós, Gajdos Zsuzsa, Novák Eszter: Vérnász...anya

Filmjei

[szerkesztés]

Játékfilmek

[szerkesztés]

Tévéfilmek

[szerkesztés]

Szinkronszerepek

[szerkesztés]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. Itt szerepelt először együtt színpadon lányával.
  1. Éjszakai Színház: 1992-ben alakult. Az első bemutató Bereményi Géza Légköbméter című darabja volt. Nincs állandó társulata. Alapítványi és pályázati pénzekből működik, évente két bemutatóval. Fő játszási helye a Pinceszínház.[6]

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2016. január 11.)
  2. Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  4. Orbán Violetta: Számos díja van, élete főszerepe mégis az anyaság lett, Femina.hu - 2013. május 9.
  5. Társulat – pestimagyarszinhaz.hu (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2022. október 6.)
  6. A színházról Archiválva 2014. május 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, ejszakaiszinhaz.szinhaz.org (hozzáférés: 2015. június 10.)
  7. Ivánka Csaba Alapítvány honlapja
  8. A Halis István Városi Könyvtár (Nagykanizsa) adatbázisa: JÁTÉKFILMEK A — K Lezárva a 251728 leltári számmal (II. E 37 - Elektra magyar tv-film Bornemissza Péter: Magyar Elektra c. drámájából (1974)) - 2008. április 10.
  9. A buszon - Magyarszinkron.hu
  10. A Magyar Színház évadot hirdetett és díjazta a legjobbjait is”, Színház.hu. [2018. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. június 4.) (hu-HU nyelvű) 
  11. Hámori Ildikó életműdíjas - Díjakat osztott a MASZK Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, szinhaz.hu - 2015. március 30.
  12. https://szinhaz.online/a-legjobb-szineszno-dijat-nyerte-el-hamori-ildiko-portoban/
  13. Archivált másolat. [2021. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 27.)
  14. Fantasztikus színészek és alkotók kapják idén az Arany Medál-díjat (magyar nyelven). Színház.online, 2021. szeptember 6. (Hozzáférés: 2021. szeptember 6.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]